Kõszegi Várszínház

Kõszegen vagy esik, vagy fúj, vagy harangoznak! - tartja a régi mondás, s ez erõs fenyegetettséget jelenthet a nyári színház gazdái számára. De semmi rettegés! A gépezet olajozottan forog, a szezon csúcsra járatott szakaszát éli. A próbákat nehezítõ kánikula alábbhagy, s még a szél is eláll a Goldoni-darab premierjének tiszteletére.

Nem tudni, kit dicsér a szépen formázott műsorfüzet, bizonyára Lőkös Ildikót, a dramaturgot. Kellemesen tanít ez a pár színes oldal, ami épp annyira információgazdag, amennyire az egy nyári estén lehetséges. Jó kézbe venni, szépek a vörös, sárga és kékesszürke színek, szerencsés arányú benne a kép és a szöveg.

A Várszínház mostani gazdái már az új nemzedékhez tartoznak. Azokhoz, akiket a közeli Szombathely főiskoláján Benke Éva tanárnő egy életre beoltott színházszeretettel. Ez a várszínházi programsorozat minden apróbb és nagyobb elemén meg is látszik. Gazdája van az eseménynek, a művészeknek "csak" az a dolguk, hogy játsszanak.

Talán a régi időkben, amikor a nagyobb városoknak saját színházuk volt, talán akkor lehetett ilyen jó hangulatot érezni a nézőtéren. A város lakói "tenyerükön hordják" a náluk vendégeskedő nagynevű színészeket, s szeretettel fogadják a kezdő fiatalokat. Merő Béla, a rendező pedig az elmúlt évtizedek gyakorlatából minden követ, minden falevelet ismerhet itt.

A két érett korú asszony szerepében fellépő Pogány Judit és Molnár Piroska Ascher Tamás hajdani kaposvári Terecskéjében játszott valaha. Ahogy mondani szokták, az akkor volt - ez meg most van. Becsületes előadást látunk. Ténylegesen "életképet" kapunk, kétdimenziós tarkaságot. A térélmény, hogy szójátékkal hozakodjunk elő, nem igazán adja meg magát. Az a rendezői olvasat, ami mélységében mutatná Goldoni remekét, talán túlságosan is fárasztónak ítéltetett. Árulkodó a Pesti Műsorban megjelent összefoglaló: "Három fiatal lány, három koros asszony, valamennyien férfira éhesek. Három férfi, mind szerelemre vágyik, vajon összejön-e nekik? ..." És így tovább, ezen a leegyszerűsített módon. Mit akarhatunk? Szót se szólhatunk. Az előadás azt, amit ez az ismertető ígér, meg is adja. Azt azonban, ami miatt Goldonit játszani és nézni érdemes, csak nyomokban érezhetni.

Mira János díszlete egyszerű és nagyszerű. Minden erkély, minden ablak és ajtó megvan ahhoz, hogy a csiki-csuki játék szabályosan lefuthasson. Az első percek indító képe nagyon szép: a megjelenő álmos nők általában valami fakórózsaszínt öltenek magukra. Ehhez társul aztán a finoman kopott zöld kiegészítésképpen. Ez a kellemes összhang azonban soha többé nem tér vissza. Cselényi Nóra jelmezeit nem lehet azzal vádolni, hogy nem jellemzik viselőjüket. Sőt! Azonnal és gorombán tudósítanak annak minden élettapasztalatáról és "nyitottságáról". Együtt azonban nem hatnak jól, s különösen bántó a főszereplő Lovag papagájmódra való öltöztetése, még akkor is, ha ebben akár többekkel megállapodtak. Gáspár Tibornak alig van lehetősége azt eljátszani, ami ebben a figurában különös és poétikus.

Egyetlen kép jelzi a második részben, ki is lenne ez a férfi, ha odafigyelnénk rá, s erre az utolsó, fájdalmas pénzszóró gesztusára, ami a történetet lehetővé teszi. Gáspár Tibor egészen elöl ül ekkor a színpad szélén, maga elé nézve és lelkünkbe látva, s fönt, mögötte a magasban, karéjos kupacban nevetgélnek a kopott és boldog megvendégeltek. Az a szeretet, az a könnyes megértés és vállalás, ami Goldoni életképeit egyszerre teszi síróssá-nevetőssé s örökérvényű tapasztalattá, egyébként alig-alig érzékelhető.

Tréfák, játékok, jó tempójú dialógusok peregnek. Nem bűn az egyszerűség. S bizony, minek is ide bármi bonyolultság, amikor a közönség így is elragadtatással figyeli a játékot. Egyetlen határozott hálót rajzolnak csak meg, s játszanak el Goldoni darabjából. Jellemző leegyszerűsítés az igen könnyedre színezett Lovag már említett egysíkú figurája. Gáspár Tibor ennél sokkal összetettebb feladatokra is képes mint színész. (Határon túli Goldoni-rendezése egyébként ugyanezt a leegyszerűsítő iskolát mutatja.) Epres Attila, dicséretére legyen mondva, emberül küzd a nem neki való, robbanékony és féltékeny Anzoletto alakjának bemutatásáért.

A lányokat játszó fiatalok, Tánczos Adrienn mint mély tűzű Lucietta, s a fakócska Gnese szerepében Borsos Beáta kedvesek, pontosak. Czegő Teréz Orsolaként, s Kéner Gabriella pipiskedő Gasparinaként jelenik meg. Gasparina beszédén bájosan üt át a dunántúliság, így öntudatlanul jeleznek, visszaadnak valamit a bemutathatatlan, s általunk érzékelhetetlen itáliai tájszólásproblémából.

Hollósi Frigyes "csuklóból játssza" a szigorú nagybácsit. A figura kész, s épp annyi, amennyi kell. Jóleső, nyugodt jelenlét jellemzi.

Sokat töprengtem, vajon a Kardos Endre túlságosan is pasztell zenéjét játszó hat (!) zenész miért van először fehér selyemben, s miért búcsúzik tőlünk sötét feketére vált ábrázattal. Minden bizonnyal a karneváli idő mindennek a magyarázata. Csillagok, a Hold és a Nap jelennek meg a zenés, szelíden koreografált záróképben, s köztük, ha jól látom, ott a Halál is. Ki van ez gondolva tehát, de a játék erezete mégsem ezt mutatja.

Az este mindazonáltal boldoggá teszi Kőszeg színházbarátait. Nádasdy Ádám könnyed fordítása pedig, a jelenetzáró rímek jóleső csapkodásával újra és újra emlékeztet arra, mekkora költő is volt Carlo Goldoni, az ügyvéd.

Gabnai Katalin